.:Chapter 2:.

Sziasztok! Szóval; itt a második fejezet, még mindig nem kaptam visszajelzést hogy mégis van e értelme annak, hogy én írkálok. Szeretnélek titeket megkérni arra, hogy ha elolvasod és nem hánysz tőle és szívesen olvasnád a következő részt, akkor tetszikeld, de építő kritikát vagy akármilyen kritikát elfogadok. Nem tetszik nekem ez a rész...:/ Rövid is szar is, nem rossz kezdés..:|  Jó olvasást!
Puszi, Wiwii.x

...:Bella szemszöge:.

Fájdalmam csak erősítette bennem a tudatot, hogy már nem jön vissza.Kész, vége, ennyi volt. Nem jutottam szóhoz, napokig csak feküdtem és zokogtam., nem ettem, inni is alig ittam, nem voltam életképes, úgy éreztem hogy Anya elvitt egy kis darabot belőlem, ami nélkül nem tudok létezni.
Hat nap telt el..ma van a temetés, ott kell lennem, nem tehetem meg hogy kihagyom. Hosszú idő után, kikászálódtam az ágyból, elvánszorogtam a fürdőszobába és belenéztem a tükörbe, nem kellett volna. Szemem vörös volt a sok sírástól, hajam borzalmas volt, a konty amit este szerencsétlenkedtem félig szétjött, fal fehér voltam, sápadt. Élénk barna szemeim, halványak voltak, nyitvatartásuk sok energiát vett igénybe, mivel minden percben elhagyta jó néhány könnycsepp. Leöltöztem majd megnyitottam a csapot és a zuhany alá álltam, kimostam a hajam és lezuhanyoztam. Két törölközőt vettem elő, egyiket a fejemre csavartam a másikat pedig magam köré tekertem, majd újból a tükör elé álltam. Jobban néztem ki egy kicsivel, talán egy fokkal..talán.
Talpig feketébe öltözve lépkedtem le a lépcsőn az előszoba felé, hisz tudtam, mindjárt jön apa is. Elő akartam túrni a táskámból egy zsebkendőt, mikor megláttam Anya parfümjét. Szemeztem vele egy darabig, majd érte nyúltam és magamra fújtam belőle egy kicsit. Becsuktam a szemem, olyan volt, mintha itt lenne mellettem, de mikor kinyitottam csalódnom kellett, újra erőt vett rajtam a zokogás. Térdeim remegni kezdtek, nem tudtam magam tartani, lecsúsztam a fal mellett a padlóra, és az illatszert szorongattam. Újra és újra felmerült bennem az a kérdés hogy; Miért? nem értettem, nem tudtam felfogni hogy ez miért pont velünk történik. Semmi másra nem vágyom csak arra hogy még egyszer utoljára átölelhessem, érezzem a szeretetét. De ez csak álom marad... ez már soha nem fog megtörténni.
Ott álltam a sírja előtt, már szinte mindenki elment, négy ember állt ott előttünk épp részvétüket nyilvánították, én pedig szorongattam a kabátom szélét és azt kívántam hogy legyen már vége. Nem bírtam tovább már szívem szerint ordítottam volna hogy húzzanak innen, mert kettesbe szeretnék lenni az anyukámmal.
Ültem a padon és a sok sok virágot néztem amik a sírkövet takarják és csak arra gondoltam hogy mi lesz így, ki fog tanácsot adni..
Fél óra üldögélés után arra lettem figyelmes, hogy valaki leült mellém, Liam volt az. Az egész temetés alatt a háttérbe szorult, nem jött közel de sokszor találkozott a tekintetünk, láttam rajta hogy együttérez velem és ha tudna, segítene. Ezt nekem kel tisztázni magamba feldolgozni a történéseket, mert ez elég nagy trauma mindenki számára. Apa magát hibáztatja hogy neki kellett volna meghalnia Anya helyett...hallottam amikor Maxnak mondta. Pokoli érzés volt ezt hallani..

A temetés óta nem tudok mit csinálni ezzel a furcsa érzéssel, talán kezdem feldolgozni a dolgokat, lehet hogy csak megzakkantam. Tizenegy nap telt el, úgy érzem már nem vagyok olyan depressziós mint voltam, a barátaim sokat segítenek elterelik a figyelmemet,t Liam szinte mindig velem van, el se akar menni, nem mintha én szívesen engedném el. Harry is sokszor meglátogatott, úgymond váltogatták egymást Liammel, nagyon jóba lettünk egy és fél év alatt nem voltunk olyan jó viszonyba mint most.
De mégis éreztem magamon a változást, nem voltam olyan kedves és közvetlen az emberekkel mint régen, nem tudtam mi történik velem. Erősebbnek éreztem magam mint eddig határozottabban álltam hozzá a dolgokhoz. Egy érzés zavart a legjobban, Harry jobban vonzott, mint Liam vele más lehettem, egy olyan lány aki szabad és már nem gyámoltalan nincs szüksége arra, hogy valaki megvédje.
Hazzával újra éltem, visszajött az az életkedvem amit már egy ideje nem éreztem.